Go to Top

Megújult a kőszegremetei Széchenyi-emlékmű

Október 8-án ünnepi istentiszteletet követően megtartották a szokásos Széchenyi napi megemlékezést a Szatmár megyei Kőszegremetén. Az alkalom különlegességét az adta, hogy elkészült a faluszéli Domokos-dombon álló emlékmű felújítása. Nem csak az obeliszk renoválására került sor – avatása után 161 évvel, – hanem az oda vezető utcát is leaszfaltozták, illetve a gyülekezet megvásárolta a telket amin az emlékmű áll. Így már rendezett körülmények között, kényelmesebben megközelíthetővé vált az emlékhely.

A felújításra az anyagi forrásokat Magyarország kormánya biztosította, de a község lakossága is részt vállalt a terhekből.

Az ünnepségen részt vett Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, valamint több RMDSZ-es parlamenti képviselő. Pataki Csaba, a remetei ünnepségek rendszeres résztvevője, Szatmár megye tanácsának elnöke megemlékezett Sike Lajos újságíró barátunkról, és koszorút helyezett el a hajdani népiskola falán tavaly felavatott emléktáblájánál.

A Széchenyi Kört jelen sorok írója, Kiss László, a nyíregyházi Széchenyi Technikum oktatója és családja képviselte.

One Response to "Megújult a kőszegremetei Széchenyi-emlékmű"

  • Siska Tamás
    2022-11-05 - 00:55 Reply

    Az emlékmű felújítására, állagának megóvására nagy szükség volt. Az Országos Széchenyi Kör is tett lépéseket a restaurálás megkezdése érdekében. 2019 nyarán partiumi kirándulás keretében ellátogattunk Kőszegremetére is, ahol sajnos azt tapasztaltuk, hogy a Széchenyi István emlékmű és környezete nagyon rossz állapotban van.Szentkuti Károly elnökségi tag Török József restaurátort kérte fel, hogy mérje fel az emlékmű állapotát.Elkészítette az írásos szakvéleményt, amelyben megállapította, hogy az emlékmű állapota nagyon leromlott, tízes skálán hármas osztályzatot kapna.A szakvéleményt elküldtük Potápi Árpád János államtitkár úrnak (Nemzetpolitikai Államtitkárság) kérve támogatását. Forráshiányra hivatkozva a támogatást sajnos nem kaptuk meg.Örülünk, hogy más úton-módon sikerült a szükséges anyagi forrást megtalálni és a felújítást elvégezni.

Hozzászólás a(z) Siska Tamás bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük