Go to Top

“Széchenyi élete és munkássága” vándorkiállítás

Az Országos Széchenyi Kör Művészek-Kutatók-Mérnökök tagcsoportjának két tagja, Fülöp Erzsébet és Jakobey Emma 13 tablóból álló dokumentum kiállítást készített. Az igényes, szép kivitelű installáció sok illusztráció segítségével mutatja be Széchenyi életét és munkásságát. A kiállítás a hódmezővásárhelyi bemutató után decemberben 12-én került Szegedre. Az Eötvös József Gimnáziumban volt a kiállítás megnyitása és bemutatása. A megnyitón részt vettek a Szeged és Térsége vonzáskörzetébe tartozó általános iskolák igazgatói is, akik kérték, hogy az ő iskolájukba is jusson el a kiállítás. Így először Szőregen, a Kossuth Lajos Általános Iskolában, majd Deszken, a Zoltánfy István általános Iskolában tekinthették meg a tanulók a kiállítást.  A szegedi Weöres Sándor Általános Iskola után a Pallavicini Sándor Általános Iskola következett Sándorfalván. Végül a kistérségben a Szatymazi Általános Iskolában nézték meg a tanulók a kiállítást. Az iskolákban Papp Éva rendhagyó történelem órát tartott, ahol vetített képek segítségével mutatta be, hogy mit adott a Széchényi-család a hazának. A nagy érdeklődéssel hallgatott előadás után a tanárok és a diákok nagy kérdéseket is tettek fel.

A sikeres dokumentum kiállítás tovább folytatja országjáró útját. Szegeden két középiskolába, majd Kiskunhalasra, onnan Kiskunfélegyházára kerül.

Papp Éva