„Olvasd és kövesd Széchenyit!”
„Olvasd és kövesd Széchenyit!” – hangzott el a felszólítás 75 éve Kassán, az 1941-ben megalakult Széchenyi-emlékbizottság ülésén. Ennek a mondatnak az aktualitását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az Országos Széchenyi Kör felhívására az általános iskolák 7. évfolyamosai részére meghirdetett komplex műveltségi vetélkedőre 70 csapat nevezett be 2015 őszén a mátészalkai Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola koordinálásával egy éven keresztül bonyolított országos megmérettetésre. A versenykiírás gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulója tiszteletére született meg.
A 2015-2016 tanévben többfordulós levelezős feladatokon keresztül mérték össze tudásukat a csapatok, majd két helyszínen – Budapesten és Mátészalkán – 2016 tavaszán regionális döntő keretében dőlt el, hogy kik lesznek az országos megmérettetés résztvevői Mátészalkán. 2016. szeptember 30-án a döntőre 10 olyan csapat érkezett az ország minden részéről, valamint a Délvidékről és Felvidékről, akik a zsűrit is meglepték kiterjedt és alapos tudásukkal, amely nem csak a legnagyobb magyar, hanem a kor irodalmi, művészeti életéhez is kapcsolódott.
A döntő résztvevői:
1. Tasner csapat: Czurkó Kata, Esküdt Zsombor, Morva Bence
Kaposvár, felkészítő tanár: Heizlerné Honfi Éva
2. Gloriett Ászok csapat: Rácz Rebeka, Kiss Kristóf, Szabó Bence
Budapest, felkészítő tanár: Hrisztoforidiszné Rábai Zsuzsanna
3. Magyar Tudós Társaság csapat: Vass Zoltán, Szabó Batancs Benjámin, Nagy Andor
Szabadka, felkészítő tanár: Csőke Márta
4. Hídverők csapat: Farkas Tamás, Jalili Linda, Vass Rita
Felsőszeli, felkészítő tanár: Mgr. Mészáros Magdolna
5. Koroknay Dani csapata: Török Vivien, Lengyel Milán, Juhász Flóra
Mád, felkészítő tanár: Tóthné Lechner Katalin
6. Széchenyi barátai csapat: Gombos Éva Eszter, Kotlár Máté, Szilágyi Bence
Nyíregyháza, felkészítő tanár: Ilyés Gábor
7. A legnagyobb magyar nyomában csapat: Molnár Ádám, Retkes Hanna, Szabó Máté
Kiskunfélegyháza, felkészítő tanár: Tarjáni Xénia
8. Időutazók csapat: Tóth Zsóka, Szabó Henrietta, Balázs Bettina
Petneháza, felkészítő tanár: Szabó Gyuláné
9. Reformerek csapat: Huber Evelin, Kovács Réka, Telekesi Gergő
Mezőnagymihály, felkészítő tanár: Hollóné Cselényi Dóra
10. Zenesuli csapat: Gubicz Réka, Miksán Hanna, Szentirmai Attila
Budapest, felkészítő tanár: Molnár Ottó
A döntőben a csapatokat köszöntötte Torma Tamás, Mátészalka város alpolgármestere, aki nyitó gondolatában utalt a kassai emlékbizottság alapvető célkitűzéseire, amelyek a mai napig sem vesztettek érvényességükből. Ezek közül talán a legtöbbünk lelkét megérintő gondolatok a következő intelmek voltak: „Nem érzed-e, hogy a Széchenyi sürgette megújhodásra ma nagyobb szükség van, mint valaha? Nem érzed-e, hogy a megújhodás csak tőlünk függ, s mert csak tőlünk függ, felelősek is vagyunk érte?”
Dienes Béla iskolaigazgató az intézmény bemutatása után arra kérte a döntő résztvevőit, hogy ne csak ilyen megmérettetés alkalmával, hanem a szatmári táj felfedezése kapcsán is látogassanak el újra vidékünkre. Örömét fejezte ki, és elmondta, hogy megtiszteltetés az intézmény számára az, hogy egy ilyen rangos eseménynek lehet házigazdája.
Péchy Mária, az Országos Széchenyi Kör elnöke a csapatok üdvözlése után külön megköszönte azt a magas színvonalú szervezőmunkát, amely megmutatkozott már a levelezős fordulók összeállítása illetve a regionális döntő lebonyolítása kapcsán. Külön köszönetet mondott Soltész Katalin történelem tanárnak, az intézmény igazgatóhelyettesének azért, hogy egy lelkes tanári csapattal olyan feladatokat állítottak össze, amelyek valóban felölelték a kor irodalmi, történelmi, művészeti életét.
A döntőn izgalmas feladatok, remek hangulat, számtalan meglepetés várta a versenyzőket és a kísérő pedagógusokat. A „ráadás” az a szatmári kirándulás volt, amelyen vendégeink rácsodálkozhattak azokra az értékekre, megkóstolhatták a szatmári ételeket, amelyek egyedülállóak az országban és számunkra a legkedvesebbek. Életre szóló barátságok köttettek itt, Szatmár „fővárosában”, és nagyon sokszor hallottuk mi szervezők: ide vissza kell jönnünk! (Reméljük így is lesz!) Az első három helyezett csapat felkészítő tanárukkal, a döntőt rendező iskola szervező pedagógusaival együtt nagycenki kiránduláson vehet majd részt. A kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola az első, a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola a második és a kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola csapata a harmadik helyezést érte el. Az ide érkező gyerekek és felnőttek a két nap alatt megtapasztalhatták a szatmári emberek vendégszeretetét, és megtanulhatták, hogy Mátészalka nem csak a fény városa, hanem Hollywood bölcsője és a Túró Rudi őshazája is.
Kapturné Bíró Beáta
Fotó: Juhász Eszter, Siska Tamás
Képek a döntőről:
2016-11-02 - 13:30
Mindegyik csapat megérdemli az elismerést, magas színvonalú verseny volt, Köszönet a felkészítő tanároknak, a döntőt rendező iskolának, és mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a vetélkedősorozat sikeréhez.