Széchenyi nagy álma és terve volt egy állandó híd építése, amely összeköti Pestet és Budát. Nemcsak álmodozott róla, hanem legfőbb kezdeményezője is lett. 1832-ben megalapította a Hidegyletet,  s céljaként megfogalmazta: „ a Dunától kettészakított haza, s annak szívének összeforrasztása”. Mindent meg is tett a megvalósításáért.  Még 1832-ben elutazott Angliába, hogy megtekintse T.William Clark angol mérnök által tervezett és megépült három hidat.  Széchenyi tetszését a Temzén – Marlow városban – átívelő lánchid nyerte el.  A tervezéssel meg is bízták T. W.Clarkot, aki 1837-ben bemutatott három tervet.

1842-ben  – a Marlow híd mintájára – megkezdődött  egy három nyílású,  kőpilléres,  láncokra  függesztett híd építése. Az építési munkálatok irányításával, felügyeletével a tervező névrokonát,  Adam Clarkot,  bízták meg .

Széchenyi az építési  munkálatokat  helyszínen is figyelemmel kísérte, így esett meg 1848-ban, hogy az úszóállvány a Dunába  zuhant, amelyen a gróf is tartózkodott, de baj nélkül megúszta.

A híd építése 1849–ben fejeződött be.  A Lánchidunk ,  korának legkiemelkedőbb műszaki alkotása volt. Klasszicista  stílus  jegyeit mutatja.  A híd tükrözi Széchenyi kettősségét: aki arisztokrata volt, de lelkes követője a modern ipari kornak.   A hídon  a diadalív az ókori Róma építészetét idézi, a régi, dicső múltat  hirdeti,   de a modern pillérek, a kettős vaslánc már az ipari forradalom vívmánya.

A sors iróniája, hogy a hidat  1849. 11. 20-án,  fagyos hangulatban  Haynau avatta fel, s hogy Széchenyi soha nem mehetett már át a hídon.

A ma is fennálló  Marlow Bridge a „ kistestvér”  hasonlít a mi Lánchidunkra, csak méreteiben sokkal kisebb.  A hídon emléktábla is megörökíti a  rokoni kapcsolatot.